Tipp, ötlet, tanács, fortély, praktika a mindennapokhoz

Mit együnk az év első napján?

A magyar néphit szerint nem mindegy, mit eszünk az év első napján. A babona szerint egyes ételek szerencsét hoznak, mások pedig viszik. Érdemes hát megfogadni, tán még akkor is, ha nem vagyunk babonásak...

Sertéssült

Az év első napján az a célunk, hogy szerencsésekké tegyük magunkat egy évre, ezért együnk disznóhúst. A disznó ugyanis előre túrja a szerencsénket. Lencsét, esetleg más hüvelyeseket azért kell enni, mert a kerek, lapos szemek a pénzérmékre hasonlítanak. Ha hiszünk a babonának, akkor ne nagyon főzzük szét a szemeket!

Tilos viszont szárnyast és halat enni. A halak és egyéb vízi élőlények – hacsak nem vízparton élünk - elúsznak a szerencsével, ezért inkább mondjunk róluk! A szárnyasok viszont hátrafelé kaparnak, tehát kerülendők, mert a szerencsét is átkaparnák az elmúlt esztendőbe. A pulyka ráadásul veszekedést, mérgelődést hoz a házhoz, így az év első napján ne együnk belőle!

A hagyomány a desszertekről sem feledkezik meg: együnk rétest és gyümölcsöt! Minél hosszabb a rétes az újévi asztalunkon, annál hosszabb és boldogabb lesz az életünk. A boldogságot (és az új esztendő tartalmasságát) még a dús töltelékkel is biztosítanunk kell!

Aki pedig arra vágyik, hogy gyümölcsöző legyen a vállalkozása, a munkája és az élete, az egyen gyümölcsöt az év első napján!