Tipp, ötlet, tanács, fortély, praktika a mindennapokhoz

Miért tartsunk macskát?

Aki látott már akár kiscicát, akár nagyot játszani, tudja, hogy a macskák tündériek és mókásak. Falusi háznál egerésznek sem utolsók… És ami nem utolsó szempont a házikedvenc választásánál, jóval kevesebb foglalkozást igényelnek, mint a kutyák. Nem kell őket naponta sétáltatni, többségük remekül megvan napközben a gazdája nélkül is: a nap 24 órájából képesek akár 23-at is átaludni. Kortól függetlenül 1-2 nap alatt szobatisztaságra nevelhetők, nyaraláskor pedig 2-3 napra, elegendő ivóvíz és száraztáp társaságában akár felügyelet nélkül is otthon hagyhatók (bár ez azért az én macskámnál nem működik, mert a használt macskaalomba nem piszkít újra, hanem inkább a szőnyeget választja).

Egy stramm házimacska akár 16-20 évig is él, pedigrés társaik viszont esetenként a tizet sem érik meg - természetesen kivételek mindkét oldalon akadnak. Érdemes hát átgondolni, hogy csak egy bolyhos kis barátra vágyunk, vagy tenyésztés céljából szeretnénk-e az új családtagot. Ha az első mellett döntünk, megkérdezhetjük ismerőseinket, nincs-e ajándékoznivaló kiscicájuk, továbbá ha nyitott szemmel járunk, - sajnos – könnyedén bukkanhatunk gazdátlan kismacskákra városokban, a lépcsőházak zugaiban is. Egy utcáról befogadott kisállat mindig hálás és alázatos, kedves családtaggá válik a biztonságos környezet és egy szerető gazdi mellett. Ha fajtatiszta állatot vásárolunk, előtte érdemes alaposan utána olvasni a jellegzetességeinek, a különböző fajták egyedei ugyanis más és más módon viszonyulhatnak az emberhez, az egyedülléthez, a kisgyermekek vagy egy másik kisállat jelenlétéhez. 

Ha tenyészteni szeretnénk, vegyük figyelembe, hogy egy anyacica ugyan többet hozhat a konyhára, viszont az esetenként 5-6 kiscica gondozása közel 3 hónapon át a mi terhünk és felelősségünk lesz. Ha nincsenek ilyen terveink, legjobb, ha az ivartalanítás mellett döntünk. Ezzel megkíméljük magunkat a fiú cicák „jelölgetéseitől”, amik kellemetlen szaggal járhatnak, illetve a lány macskák fülsértő énekétől, melyet tüzeléskor hallatnak, akár napokon keresztül. Az ivartalanítás mindkét nemnél 8 hónapos kor körül a legoptimálisabb: a fiatal szervezet gyorsabban regenerálódik, és a hormonháztartást sem borítja fel annyira egy ilyen műtét, mint egy idősebb állatnál. Ha a cica kijárós, még fontosabb az időben elvégzett beavatkozás, egy ivartalanított állat ugyanis kevésbé mászkál el, ritkábban keveredik verekedésbe, és biztosan nem kell félnünk egy nem kívánt vemhességtől sem.

A hosszúszőrűek bundája napi törődést igényel, míg rövidszőrű társaik a gazdi segítsége nélkül is tökéletesen rendben tudják tartani a szőrüket. A perzsamacskák bújósak és ragaszkodók, így semmiképp nem döntünk rosszul, ha mellettük tesszük le a voksunkat: a fésülgetés ugyanis a legtöbb perzsának kellemes időtöltés a gazdi társaságában.

Ha a családban van allergiás, nagyon alapos átgondolást igényel egy cica befogadása: sok esetben az együttélés során a beteg immunizálódik az allergénre, de előfordulhat az ellenkezője is, ezért mindenképp kérjük ki orvos tanácsát és gondoljuk át, mit vagyunk hajlandóak megtenni a cicával való békés együttélés érdekében. Egyébként aki allergiás a macskaszőrre, akár kopasz példányt is vásárolhat egy Szfinx személyében, bár igen borsos árat fog fizetni a ritka kölyökért.

A cicát ugyan sétáltatni nem kell, de azért van vele gond. Jól gondoljuk át, hogy a lakásban mit veszélyeztethet a macska, illetve mi veszélyeztetheti őt. A méregdrága selyemfüggönyök és bőrkanapék könnyen kárát láthatják az új lakónak, ezért előre határozzuk el, hogy a cica melyik helyiségekbe lehet bejáratos, ahogy azt is, hogy új barátunk mennyi szabadságot kaphat, ha a lakás elhagyásáról van szó. Fontos megjegyezni, hogy a macskákat, bár nem lehetetlen, de mindenképp nehezebb szófogadásra nevelni, mint a kutyusokat, türelmes és következetes neveléssel azonban kezes-bárány faragható egy átlagos cirmosból. Ha mindent alaposan átgondoltunk és végül a cica mellett döntünk, jó eséllyel gazdagodhatunk egy szépséges, önálló és öntudatos, olykor játékos és gyakran doromboló kis bundással a következő 13-16 évre.