Tipp, ötlet, tanács, fortély, praktika a mindennapokhoz

Mivel fessünk, burkoljunk a gyerekszobában?

 

Egyéves lesz lassan a kislányunk és bár egyelőre csak társaságban érzi jól magát, tudom, hamarosan eljön az ideje a saját szobának. Ez a nyáron elkészülő bővítésben kap helyet, így a festésnél, padlóburkolásnál könnyebb dolgunk van, hisz nem kötelező mészfestéket használni. Olyan anyagokat használunk, amelyek könnyen tisztíthatók, és szép színesek, világosak.

Sokaknak kézenfekvő, hogy ha padlófűtés van, akkor követ tegyenek a padlóra, én azonban kifejezetten ellene vagyok az úgynevezett hidegpadlónak. Épp ezért vagy laminált padló, vagy parafaborítás lesz a gyerekszobában. Mindkettőből vannak olcsóbb és drágább változatok, és mindkettő széles szín- és mintaválasztékban kapható, bár én gyerekszobába a világos, illetve középsötét árnyalatok közül választok majd. És inkább az olcsóbbakból, hogy ha netán megsérülne, vagy pár év múlva a gyerek mást kérne, akkor legyen szívem kidobni. Persze környezetvédelmi szempontból megfontolandó a bambuszpadló is – kemény, gyorsan nő és szép mintázatú.

A falnál egy biztos: nem lesz mesefigurás tapéta. Sőt, valószínűleg tapéta sem, bár kicsiknél sokan esküsznek a lemosható tapétára. Én viszont inkább maradok a festéknél: egy tégla- vagy ytongfalat nyugodtan lehet diszperziós festékkel festeni – csak az összetételt nézzük meg alaposan, nehogy szemünk fényét épp a saját kuckójában mérgezzük. A színválaszték ezekből a festékekből mondhatni végtelen – ide valami telített üde színt választok, mégpedig valami kellemes meleg színárnyalatot, bár van olyanfajta kék is, ami szóba jöhet. A hercegnő stílus azonban most kimarad (és remélem, az én ördögfióka kislányom soha nem is akar majd olyan szobát).